Saturday, 28 January 2012

2. 2 óra

Lelkesedés apadatlan, viszont most jön még csak a java.

Ma annyira markoltam a kormányt,hogy holnap szerintem izomlázam lesz, ha nem is a vezetéstől,de a gymtől tuti ;)

Tehát, mivel egész péntek délután, este, éjjel és szombat reggel, délelőtt, a metrón és mindenhol elméletben vezettem ezért ma szerencsésen emlékeztem az alap 6 lépésre, ami az elinduláshoz kell.

Már mondhatni a forgalomban, de még mindig a bébi forgalomban mozogtunk és alkottunk egy csapatot Zs-val. Nagyon tetszik ez a megközelítése a dolognak, hogy mi egy csapat vagyunk és együtt irányítjuk az autót, majd ahogy nő a gyakorlatom és magabiztosabb leszek úgy változnak a szerepek, de a csapat az csapat marad :)

Leparkoltunk, helycsere és kezdődött a mai móka. Mikor megláttam, hol fogunk dolgozni kicsit meglepődtem, de hát nem én vagyok a tanár :D Így történt, hogy parkoló autók és szembe és a mi oldalunkon lévő forgalom-forgalmacskában-ban vezettem,vezettünk. Elkezdtem elsajátítani annak a technikáját, honnan tudom, hogy hol helyezkedek el az úton, mennyire vagyok a padkától vagy az út szélén parkoló autótól. Beállítottuk a tükröket is..

Először mindig mindent papíron nézünk át, igyekszem közben elképzelni és feldolgozni, majd aztán gyakorlatban tapasztaljuk és próbálkozunk. A mai nap fénypontjai közé még a balra kanyarodás, a T elágazások - zárt és nyitott változata- és a kuplung kontra gáz kontra a lábaim összehangolásai voltak. ez a legnagyobb kihívás !!!

Lefulladtunk. Nem is egyszer. Néha azt sem tudtam már hova nyúlok és örültem volna egy harmadik lábnak. Aztán jött a pánik rész is. Kuplung lenyomva gáz is megvan, de a kézifék be van húzva.. akkor mért akar előre indulni az autó? Na ekkor a pánik és ahelyett,hogy a lábam lassan mozdítottam volna gyorsan lekaptam a kuplungról és bumm láss csodát lefulladtunk... Szóval kalandos volt. Akadt olyan pillanat is mikor eltűnt a kuplung, mire én le akartam nyomni.. :)))

Közben azt is megtanultuk, hogyan kell a parkoló autók között haladni a szembejövő forgalom esetén, kinek mikor és hogy van elsőbbsége. Ki mikor és mért megy/mehet? A tükörbe is nézegettem szorgalmasan, na de nem magam,hanem hogy tiszta-e a terep...

Nem tudom hány kört mentünk a lakóházak között, de az első óra hip hop elillant. Aztán jött a második, ami már mondhatni zökkenőmentesebben ment, de hát amikor épp elhangzott volna a dícsérő szó, tuti vmi közbejött :DD

A végére már a kezem is lazult, a kormányból nem facsartam vizet, a lábaimat is próbáltam hangolgatni...
hibamentes kör még nem született, de azért fejlődőképes vagyok mindenképpen. (!!)

Ja igen, még a kormányhasználat. Amikor kanyarodunk addig minden megy rendesen, de valahogy aztán elfelejtek vagy inkább később kapcsolok, hogy nem kell már jobban balra menni, tehát vissza kell állnunk egyenesbe... nem ütköztünk patkába, nem mentünk falnak, sem egy garázsba , de nem mindig rajtam múltak a dolgok :))))

ez pont egy balos ;)

Viszont még mindig nagyon pozitívan élem meg a dolgokat és alig várom a következő pénteket!! Addig pedig vezetni fogok elméletben.. már azon is gondolkoztam,hogy hozok egy tányért majd a szobámba és kanyarodok egyet-kettőt, mert hát nem akarunk falnak menni ugyebár :))

Még egy apróság a csapatmunkáról és a forgalomról, na meg a többi vezető hozzáállásáról és egy mini arról,h mivel telt az elmúlt két napom és mennyire figyelek az olyan dolgokra ,amik eddig hidegen hagytak..
Tehát a csapatmunka tök menő, én ügyeskedek, Zs integet és köszönget mindenkinek, mert hogy a vezetők nem dudálnak, nem türelmetlenkednek, hanem megadják a lehetőséget arra, hogy megcsináld amit kell. Ez nagyon bíztató és pozitív.

Ami engem illet, szerintem ennyire érdeklődve még sosem néztem sem autót, sem vezetős semmit. Am egy Ford Focus -t vezetek, fehéret és nagyon szépet. A gázpedálra,ha ránézek is veszi a lapot, hát nem még, ha összeakadnak a lábaim és össze-vissza kapálózok ott lent. Továbbá meredt tekintettel bámulom a vezetőket, az autókat, amikor megállnak, amikor fékeznek vagy csak elindulnak és folyamatosan az jár a fejemben,h ezt vajon hogy csinálják?! Már nagyon várom,h összehangolódjon a rendszer és a harmadik, képzeletbeli lábamról is lemondhassak  :)))))


Utolsó szösszenet.. magyarul vezetek Angliában, de elhangzik minden kifejezés angolul is és azt tervezem..egyenlőre még magamban, hogy ha már a fentebb említett dolgok menni fognak, talán átllhatnánk a címnek megfelelő formára.

Pénteken érkezik a következő élménybeszámoló. Ma megrendeltem a gyakorlóteszteket és a Highway Code -ot = KRESZ könyvet.. már alig várom,h megkaparintsam...

Minden jót!

s

Friday, 27 January 2012

*.*

Fél 10kor elhagytam a bázist, 12.00kor volt jelenésem. Igen, tudom. C is furán nézett,hogy minek megyek már olyan korán,de hát kb nem tudtam volna otthon ülni egy perccel sem tovább, még akkor sem,ha tudom,hogy 1 órával hamarabb odaérek :D

Szívesen megmondanám azoknak a kedves járókelőknek,hogy "Nem, az irány, amit mutattál és biztos voltál benne, az nem , nem arra van." Egy-két plusz kör, pár kilométer,de még így is időben voltam :))))

12.00. Bepattantam az anyósülésre és mentünk is kifelé a városból egy parkolóba. Ott Zs (oktató) elmondott minden részletet, amit tudnom kell, majd helycsere (!!!) . További információáradat következett. Nem mondom,h mindenre melékszem,de nagyon igyekeztem, h a lehető legtöbbet megjegyezzem!

Aztán biztosnási övek be és kezdődött a móka. Először is gáz 1.5, kulpung le,váltani egyesbe, kuplung fel a 'bájtinpontig', kézifék ki és kuplung fel és indulás. Nem tudom szavakba önteni, de az biztos,hogy az arcom rózsaszínben úszott és a szívem úgy dobogott,hogy éppenhogycsak nem ugrott ki. Majd visszatolatás, na ez az amit nem én csináltam és újra és újra. A következő lépés a kormánykerék használata volt. 8asokat írtunk és kanyarodtunk jobbra és balra a parkolóban úgy ,h már a "forgalom" egy olyasfajta részével találkoztam, hogy autósok jöttek szembe és kanyarodtak, de ez csak egy kicsi átmenő nemtudom mi volt. (A lényeg, hogy amikor "én" "egyedül" "pedáloztam" akkor már kocsik mellett kanyarodtam :DDD)  Zs a pedálokat irányította én kormányoztam!! ÁÁÁ a legjobb rész volt. Mikor már mondhatni, biztosabb kézzel fogtam a kormányt, összehangoltuk a pedálokkal és akkor kezdődött az igazibb "vezetés"?! inkább kölezebbi ismerkedés és ráhangolódás a dologra.


Nagyon nagyon tetszett. Fantasztikus érzés volt, hogy ott ülsz a kerék mögött és "te"/ "én" uralod -én még nem annyira- az autót és oooo. Közben eleredt az eső. Indexeltem is, ablakot is mostam.. :)))))

Akadtak érdekes pillanatok is természetesen. Pl. mivel nekem az arcom mindent elárult, néha biztos aggodalmas fejet sikerült vágnom a halom információáradat közben,után mert hát én csak igyekeztem mindenre emlékezni :D Aztán,amikor hirtelen nem láttam magam előtt a váltón lévő kis képet elkapott a pánik. később történt,hogy nem forgattam elég gyorsan a korményt és patkát fogtunk,de csak egyszer és semmi komoly:D  vagy, amikor túl sok kakaót adtam neki és megindultunk vagy amikor fékeztem és előre ,ajd hátra "vágódtunk"/"csapódtunk" - ezek nem voltak olyan komolyak,de nem tudok jobb szót az enyhe előre majd hátradőlésre fékezéskor-

A lábamat össze kell hangolnom. Az talán a legnehezebb ahogy most érzem. De ugye az első két óra után úgy nagyon komoly dolgokról nem írhatok, viszont ezt a napot biztosan úgy fogom számon tartani, mint "Életem egyik legjobb napja!!", mert nagyon jó nap volt.

Az is biztoshogy kihagytam részleteket, de ahogy végeztem gyorsan fel kellett hívnom anyut és eldarálni milyen volt, majd a metrón egy néninek is mesélni, majd C-nak is megemlíteni, aki nem mellesleg sms-t írt, h megöltem-e már vkit?! :D majd egy kislány anyukájával csevegni róla, előtte apunak élménybeszámolót tartani, későnn E-nek elmesélni és ugye az sms-ek és minden más, hiszen ez volt Életem egyik legjobb napja!!

Holnap délután 4kor újabb jelenésem van.

s

Sunday, 22 January 2012

Péntek 12:00

Hmmm. Ugye pénteken megérkezett a PDL - Provisional Driving Licence-m, így rögtön írtam az oktatónak, aki tegnap válaszolt is és ma fel is hívtam,de nem vette fel, hagytam neki üzenetet és vissza hívott és megbeszéltük,hogy akkor nekem mikor jó és,hogy neki is jó-e és jó neki is. Tehát pénteken 12:00-kor találkozunk és kezdődik a vezetés!

Beszélgettünk, kérdezősködtem. Nagyon tiszta rendszert vezet elmondása szerint, ez már rögtön szimpatikus volt! Na, de mindenki arra kíváncsi meddig tart ez stb. A statisztikák szerint - 20 éves, nő(ez nem volt a pontok között), nulla tapasztalat annál inkább- átlagban 42 óra vezetés után képes, ha van érzéke és minden mása hozzá.... sikeres (!!!!!) vizsgát tenni.

El is kezdtem számolgatni... gyűjteni kell tovább, mert ez a szám egy átlag szám csak. Innentől még szükség van kb 20 órára, amit ajánlanak.

Tehát pénteken 12:00-14:00-ig lesz az első órám, majd remélhetőleg, ha nem mondja azt, hogy köszöni szépen velem többet egy autóba nem ül akkor szombaton is megyek majd.


Nos, a program meg is van az elkvetkezendő hónapokra, na meg persze, ami a vásárlásos részt illeti is ;)

Kívánjatok sok szerencsét!
s

Friday, 20 January 2012

Reszkess UK

Megérkezett a Provisional Driving Licence-m vagyis ahogy a tanár ír,hogy OKÉ úgy megyek is és kezdjük is!!!!!

Fura érzés am érdekes is egyben. Nemsokára nem az anyósülésről fogok mindent szemlélni. Kicsit gyomorösszeszoritós érzés, de állok elébe!!!

s

Thursday, 19 January 2012

Még semmi

Tehát ugyan ott állok, ahol eddig, vagyis talán annyival előrébb vagyok,h az oktatónak már az órarendjével is tisztában vagyok és nem aggódok annyira az miatt. Helyette inkább azon agyalok,h mikor küldik vissza az útlevelem végre és aztán a kis kártyácskám és vágok már bele a lecsóba úgy igazán ;)

De hát ugye a türelem rózsát terem.

Thursday, 12 January 2012

Over the first step

Hihetetlen,de feladtam végre a dokumentumot. 20 méter után , igaz még visszarohantam,h a nevem lemaradt a postai csekkről xD ekkor a nő csak ennyit mondott : ohh dear!  és aztán még eszembe jutott,h egy kis rész kimaradt, amit amúgy sem igazán értettem.pfff...Szóval ...

Na, de akkor előröl. Tehát tegnap este kitöltöttem mindent, majdnem mindent és ma felkerekedtem ,h feladom. Reméletem egy kis segítséget a postai dolgozótól, hát türelmesnek kellett lennie velem :D

Kiderítettük,h debit card-dal nem lehet fizetni, csak vmi postai csekkel, amit a postán kell kérni,majd kifizetni stb és így nagy nehezen minden a borítékba került - nyomtatvány,csekk,útlevél- Mikor lenyaltam a borítékot láttam,h nem fog odaragadni -mért ragadt volna oda? - kedvesen kértem -volna- egy kis celluxot a kisboltos bácsitól,de azt mondta kedvesen,h nincs, venni kell. Így örtént,h szegényebb lettem 1 fonttal,gazdagabb egy nagyobb tekercs celluxszal, amit kis számmal és fogaimmal letépve rögzítettem is a borítékon. A fizetés is rendben ment ezután, mikor észleltem,h ahh a csekkre a nevem legalább fel kellett volna írnom... Na vissza a postára, visszakérni a borítékot, kérni egy új borítékot, kiszedni, felírni, leírni, átírni és akkor újra visszaadni, ja a celluxozás kimaradt, de az is megtörént...

Azaz egy röpke 25 perc után sikerült majdnem teljesen nyugodtan elhagynom a postát, mikor eszembe jutott, h meg akartam kérdezni a nénit,h mit jelent az a rész -amit nem töltöttem ki, csak egy apró sorocska- remélem nem lesz gáz.. Mindez arra viszont jó volt, hogy el is felejtettem aggódni a képek közti különbségek miatt. Én tudom,h én vagyok rajtuk... Legfeljebb bebörtönöznek..mert ilyen is szerepeltek a lapon.

Hozom a formám, mint láthatjátok, nem kell félni. Alig várom,h a volán mögött üljek :D

Mivel még nem vezettem nagyon se itt se ott, gondoltam nem ártana szókincs után néznem. Íme, egy link ami a vezetéshez szükséges szavak mondhatni "listáját" tartalmazza. Esetleg még ajánlom mellé kiegészítésképpen az 1000Q1000A c. könyvet :)

Wednesday, 11 January 2012

DVLA

Megvan a tanár, már biztos. Még az órákat kell leegyeztetni és kész. Tök jó.

De,h ne csak az in medias res jusson mindenkinek... Tehát a postán szereztem egy application form for driving licence -hez és azt mára végre sikeresen kitöltöttem. /x végigolvastam mindent -rám ez nem jellemző- és véglegesen kitöltöttem.

Mindeféle apró kérdésre lehet lelni eme papíron, ami átlagosan a személyazonosságodat akarja tudni, egészségi állapotodat, rákérdez a szervadományozásra is... Mivel én nem angol állampolgár vagyok, nincs angol személyim,se útlevelem a személyazonosságot nagyon komolyan veszik. Vagy egy olyan emberrel kell aláíratnod a csatolt fényképet, aki már két éve ismer és nem élsz egy fedél alatt vele, vagy pedig csatolnod kell hivatalos dokumentumot az irománnyal. Hát nekem az útevelem lesz az a bizonyos okirat, kicsit aggódok érte, de nagyon értelmesen le volt írva mi a teendő,ha esetlen nem akarják visszaküldeni..szóval meglesz az :)

Nade fénykép... Annyira fotogén vagyok,h az hihetetlen. Mikor először ültem be egy ilyen dobozba,h fényképet csináltassak magamról, 3-ból egy lett MAJDNEM jó és hát négyet nyomtat ki a gép, abból egyet használtam, még három volt, így arra jutottam, az jó lesz. Viszont, azon frufrum van és fel van tűzve a hajam. Mind az útlevelem és személyim 2011-es év elején lettek újítva, míg a bizonyos csatolt kép 2010-ben készült. A szemüvegem, a szemem, az orrom, és maga az arcberendezésem stimmel csak a hajam nem... szóval remélem ők is látják majd a különbséget !!!

Holap befizetem az árát -50font - és amint kiküldik majd a kis kártyámat kezdődhetnek is az órák!

Saturday, 7 January 2012

Egy helyben..

...topogok. Ma felhoztam eme szuper ötletemet a körülöttem élő embereknek. Nem kaptam semmi negatív visszajelzést, viszont annál több infót.

Minden attól függ mennyi pénzed van és milyen gyakran tudsz órákat venni. Ugye az nem kérdés, minél több a pénzed, annál "könnyebben veszed" az órákat és gyorsabban leszel benne a dologba.
Minél többet tudsz gyakorolni, annál könnyebb ugyan csak minden.

Tehát a mai hozzászólások és egyéb után.. még jobban belemászok és kiderítek minden féle információt a témáról, nem mintha eddig nem lettem volna benne úgy térdig, most megyek derékig.... nem haladok olyan huhh de gyorsan... de hát a pénznek is gyűlnie kell nem?!

s

Thursday, 5 January 2012

Előszó

Kedves Ismeretlen Ismerősök!

Eme blog létrejötte nem más célt szolgál, mint hogy megörökítsem magamnak és az utókornak "hogyan szereztem jogosítványt Angliában?"

Az ötlet, hogy jogsit szerezzek már majdnem egy éve befurakodott mindennapi gondolataim közé. Már bánom, hogy nem a középiskolás évek alatt szereztem meg, mint oly sokan... de úgy tűnik későn érő tipus vagyok viszont lehetetlen nem létezik... meg véletlenek sincsenek ;)

Sokat kutakodtam mire rábukkantam két nagyon hasznos YouTube videóra ( 1.,2.), mely nagyban hozzájárult az örömömhöz és további motivációra sarkallt.

Minden jót!
s