A pénteki óra 10 perc késéssel indult, napsütésben verejtékezéssel, fékhasználati problémákkal - orvosolva - majd fuvarozással lett végül 3 óra hosszú.
Már a tesztcenter környékén vezettünk, ez bíztató, hiszen ez csak jót jelenthet. Pontos dátumok nincsenek, de nem is kellenek, mert az még nagyobb nyomást jelentene. Bizony. Kicsit megpakoltam a vállam az utóbbi időben és most iszom a levét annak, h a tökéletességre törekszem, azzal, hogy türelmetlenkedek, pedig nincs miért és még sorolhatnám..
Tehát meglestük a tesztcentert, megbeszéltük, hogy zajlik egy vizsga majd pedig elindultunk. Egy kedves kis kertvárosirészhez értünk, vagy talán lakóparkhoz, tökmindegy viszont lejtőkkel és emelkedőkkel volt fűszerezve. Itt csináltam a 3 pontos fordulást dombon lefelé,majd ugye felfelé. Nem ment rosszul, de nem ment annyira simán, mint ahogy mindenkinek megy az úton.. addig húztam az agyam ezen, hogy 1 perces magányért könyörögtem magamban.. csak kérnem kellett, meg is kaptam. Vezettünk és élveztük a semmittevést.. Szuper érzés volt.
Már a központ felé autóztunk, mikor hívás érkezett, fuvarra volt szükség. Vállalom? Persze, h vállalom, hiszen ez is gyakorlás!! Elautóztunk a birminghami Pető Intézethez, majd a szervízbe, majd a kiindulási ponthoz. Meg lettem dícsérve :)
A vezetés egy olyan új dolog az életemben, ami régen része volt, de megszakadt és most újra benn van. Szeretem nagyon. Gondolj egy dologra, amit imádsz csinálni! Megvan? Onnan tudod, hogy jó gondolat jutott-e eszedbe, ha amikor ezt a valamit csinálod a külvilág teljesen megszűnik, ami fájt nem fáj, ami bántott nem bánt... vagy legalábbis ez az idő alatt :))) Ez nekem régen a kézilabda volt most pedig a vezetés. Nem vártam ennyit tőle, de mostanra látom, hogy ez többet fog nekem adni, mint egy jogosítvány és egy extra a CV-mben...
Theory... gyűröm még mindig, de meggyűlik vele a bajom. 2 próbavizsga, 1. bukás, 2. sikeres. Újra játszom őket. 1 bukás, 2 sikeres. Jöjjenek a vidók részletesen. 4-5 amikben ugyan úgy nulla a pont minden alkalommal. Kész katasztrófa, de nem adom fel. Szóval a héten még gyűröm aztán vizsga, mert ez is csak egy plusz teher.
Minden össze fog jönni!!! Tudom, tudjuk ;)
ReplyDeleteEngem is egyre jobban érdekel a vezetés, bár jelenleg semmi szükségem rá. De egyszer megcsinálom, mert én is akarok vezetni.
Jelenleg te vagy a fő motivációm és húzóerőm, pedig az elmélettől nagyon félek.
Rég kellett már valamit is kiseggelnem :DD
Ha egy kérdésem lehetne: mi az a 3 pontos fordulás? :D
Ééésss B'hamban van Pető intézet? miaszösz
kitartás a kreszhez! puszi F