Thursday, 31 May 2012

Mock exam I.


Hello

Tudom, tudom.

Múlt hét hétfőn Mock tesztet csináltunk, ami nem jelent mást, mint próba vizsga. Elvezettünk a vizsgaközponthoz és ott minden megváltozott. Felvettük a komoly arcot, vagyis Zs a komolyat, én az idegest és kezdődött a próbavizsga. Hagy ne mondjam, mennyi hibát vétettem, hogy megbuktam, hogy amit előtte az odavezetés közben nem követtem el hibát, azt az első 5 perc alatt 3x.

Onnantól, hogy bemutatkoztunk, bennem megállt az ütő és teljesen idegesen álltam az egész elé, pedig egy perccel előtte semmi baj sem volt.

’Apróbb’ hibákat vétettem, mint pl, 1-es helyett 3-as-ba váltottam, majd mikor lefulladtunk – láss csodát – nem indultunk és ezt sikerült, 2x elkövetni rögtön az első körforgalomban. Ez volt a kezdés..és ezt már csak fincsibb dolgok követték.

Lack of mirror using – azaz nem használtam a tükröket rendesen, mert ugye mindig tudnod kell mi a helyzet a körülötted lévő forgalommal. Magyarázhatom én, hogy pedig használtam a tükröket, ha nem mozdítottam a fejem, csak a szemem….

Továbbá, a szuper hiba, ami a bukásomhoz vezetett az a körforgalomban való sávok helytelen használata volt, kicsit elnéztem, vagyis, tudatában voltam mindennek, de mégsem azt csináltam.

Továbbá, nem mentem elég gyorsan! Nem csak azért, mert remegtem, hanem, mert nem tudtam milyen úton vagyok, de ettől már nem kell félni…

Sorolhatnám még a hibákat, de nem teszem, viszont muszáj megemlítenem, hogy jót is csináltam, méghozzá a tolatás sikeres volt, a váltóval azon kívül nem nagyon vt baj, a kuplungról csak egyszer ugrottam le….

Pozitívan élem meg, negatívként csak a csalódottság volt jelen az elején. Holnap újabb mock exam és megmutathatom, hogy tanultam a hibáimból és ugyan azokat nem követem el még egyszer.

Továbbá, múlt szombaton kijavítottuk és újra átbeszéltük a hibákat, el is mentünk gyakorolni a sebességet, minden féle úton.

Hamarosan újra jövök,
S

 ps.: majd linkelek nektek mock examet youtuberól ;)



No comments:

Post a Comment